Horthy Miklós

Vitéz nagybányai Horthy Miklós
A Magyar Királyság kormányzója
Hivatalban:
1920. március 1. – 1944. október 16.
Elődje: Habsburg József
Utódja: Szálasi Ferenc

Született
Kenderes
1868. június 18.
Elhunyt:
Estoril (Portugália)
1957. február 9. (88 évesen)

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril, Portugália, 1957. február 9.) a Császári és Királyi Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között I. Ferenc József magyar király szárnysegédje és ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó az első világháború végén altengernaggyá léptette elő. A világháborút követő Magyarországi Tanácsköztársaság összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban hunyt el 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

Horthy Miklós sokak szemében ma is csak a „Kormányzó Úr”. Másokéban pedig az országgyarapító, a bölcs politikus, vagy a Legfelsőbb Hadúr alakját idézi fel a személye. Igen jelentős azoknak a száma is akik Horthyt országvesztő, autoriter vezérnek látják és gyakran csak „lovastengerésznek” gúnyolják. Közülük sokan őt okolják a Horthy-korszakhoz köthető, egyes negatív eseményekért. Emellett sokakban él még a marxista történetírás által manipulált rendkívül kedvezőtlen Horthy-kép, amely a magyar történelem egyik legnegatívabb alakjának állítja be. Jelentős azoknak a száma is, akik egy objektívabb Horthy-kép kialakítására törekednek. Személyét tekintve egy biztosan kijelenthető, hogy nincs Magyarországnak még egy olyan történelmi alakja, aki ennyire felemás érzéseket ébresztene a lakosság körében. Vitatott megítélésében a mindkét oldalon megtalálható elfogultság, valamint a gyakori tévhitek mellett az is szerepet játszik, hogy szerepe ma sem kellőképpen tisztázott és személyét bevonják az aktuálpolitikai küzdelmekbe, amely lehetetlenné teszi az objektív megítélését. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy Horthy tetteit és lehetőségeit az úgynevezett Horthy-korszak történéseinek függvényében bemutassa. Horthy személyének a Horthy-korszakkal való teljes egybemosása ugyanakkora korlátoltságot árul el, mint a negatív események elhallgatása.

Származása és családja

Horthy szülei

Horthy István, Miklós bátyja

Horthy Miklós 1868. június 18-án született Kenderesen a köznemesi Horthy István és dévaványai Halassy Paula gyermekeként. Apja a főrendiház tagja volt és a kiegyezés után a kormánypárt megyei elnökévé választották. Házasságkötése után leginkább az 1400-1500 hold nagyságú birtokának vezetésével foglalkozott. Horthy István megtehette volna, hogy gazdatisztet alkalmazzon, de nem akart változtatni az évszázados hagyományokon. Jellemét tekintve önmagával és családjával szemben is szigorú ember volt. A családot az erős nemesi öntudat, a felsőbbség és a rend iránti tisztelet, valamint az iskolázottság iránti igény jellemezte. Emellett kiemelhető a gazdálkodáshoz való erős kötődés is. A családnak kilenc gyermeke született (sorban: István, Zoltán, Béla, Paula, Miklós, Erzsébet, Szabolcs, Jenő [kétéves korában elhunyt] és Jenő).

A család őse, Horti István 1635-ben kapott nemesi oklevelet II. Ferdinánd királytól. Az ekkor már Északkelet-Magyarországon élő, székely eredetű család nevéről azonban már jóval korábban, a 16. század végén említést tesznek Debrecen város jegyzőkönyvei. Szerepük azonban nem lehetett jelentős, mivel nevükön kívül más adatot nem jegyeztek fel róluk. A nemesítésre Kolozs vármegyében került sor 1657. június 21-én.

Horthy fivérei közül István (1858–1937) lovassági tábornokként szolgált az első világháború során. Számos magas kitüntetést kapott és Miklóshoz hasonlóan ő is a Katonai Mária Terézia-rend birtokosa volt. A tanácsköztársaság bukása után a megalakuló Nemzeti Hadsereg altábornagya, majd két év múlva a Magyar Királyi Honvédség lovassági felügyelője lett. 1921-ben vitézzé avatták. Az aktív szolgálattól való visszavonulása után katymári birtokán Európa-szerte ismert lótenyésztő telepet és versenyistállót tartott fenn. A parlament felsőházának tagjává választották és számos társadalmi tisztséget is betöltött. Az 1930-as évek közepétől politikai közvetítő szerepet vállalt a mérsékelt ellenzék, a királypárti (legitimista) és a liberális körök között. Ebben a szerepben számos rendezvényen vett részt, amelyen a jelenlevők a szélsőjobboldali fenyegetéssel szemben a Habsburg-ház visszatérését vagy egy szövetségi alapú dunai monarchia létrehozását szerették volna elérni. Bécsben hunyt el 1937-ben.

Dr. Horthy Szabolcs (1873–1914) Berlinben és Kolozsvárott végzett jogi tanulmányokat. Ezt követően vármegyéje szolgálatában szolgabírói tisztségeket töltött be. Édesapja halála után néhány évre visszavonult és gazdálkodással foglalkozott. 1910-ben, a kormánypárt képviseletében, a király kinevezte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjának. Ebben jelentős szerepet játszott Tisza István támogatása is, akinek imponált Szabolcs céltudatos egyénisége és szilárd 67-es meggyőződése, amivel alkalmasnak látszott a kormányhatalom képviseletére az alapjában ellenzéki beállítottságú megyében. Beiktatására 1910. március 16-án került sor, amelyen jelen volt Miklós, István és Jenő is. Egyik intézkedéseként kötelezte vasutasokat, hogy részt vegyenek a kormánypárt választási nagygyűlésén. Szolnok polgármestere és főjegyzője ellen fegyelmi vizsgálatot indított, majd ezt követően leváltotta őket és a város rendőrkapitányát lemondásra szólította fel. Kemény, határozott fellépését bírálói durvának és erőszakosnak minősítették, az azonban kijelenthető, hogy tevékenységének pozitív gazdasági és kulturális hatását senki sem vitatta. Nevéhez köthető a szolnoki Tisza-híd, a cukorgyár, a polgári fiú- és leányiskola, valamint a szolnoki színház felépítése és a felsőkereskedelmi iskola létrehozása is. Ezekhez, személyes utánajárásnak köszönhetően, a kormánytól jelentős anyagi támogatást harcolt ki. Tevékenységét kivételes munkabírás jellemezte és a vidék hitéletének irányításában is jelentős szerepet vállalt. Feltételezhető, hogy szerepe volt a kenderesi artézi kútfúrások kivitelzésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a szeretetház felépítésében is. A 48-as ellenzéktől kapott bírálatokat személyes példamutatással próbálta ellensúlyozni. Az első világháború kitörésekor önként frontszolgálatra jelentkezett és István alatt szolgált főhadnagyi rendfokozatban. Futártisztként - ugyancsak önként - a legveszélyesebb feladatok végrehajtására vállalkozott. Ígéretes karrierjének azonban halála vetett véget. 1914. november 21-én (más források szerint 22-én) tűnt el Nowo-Radomsk térségében. Halálának körülményei máig tisztázatlanok. Földi maradványait a háború vége után szállították haza és a kenderesi családi kriptában helyezték örök nyugalomra.

Horthy Jenő (1877-1953), Miklós legfiatalabb öccse, a család „bohémje” volt. Esetében nem érvényesült a családi szigor, ami kihatással volt a tanulmányaira is. Testvéreihez hasonlóan kiváló lovas volt és számos versenyt is megnyert. 1905-ben hosszabb utazást tett Afrikában. Az első világháború alatt a keleti hadszíntéren harcolt. Bár a háborút követően nemzetgyűlési képviselővé választották, a politikától való idegenkedése miatt lemondott tisztségéről. Visszatért Afrikába (ide magával vitte unokaöccsét Horthy Istvánt is), majd hosszabb időt töltött Indokínában. Élményeiről, megfigyeléseiről és kalandjairól cikkeket és könyvet jelentetett meg. 1939-ben titkos tanácsosi címet kapott. 1946 és 1948 között hosszabb időt töltött a kormányzó családjával Weilheimben. 1953-ban hunyt el Svájcban.

Horthy Béla (1862-1880) A fiumei tengerészeti akadémia növendéke volt és hadgyakorlat közben egy szerencsétlen baleset áldozata lett.

Horthy Miklós 1901. július 22-én Aradon kötött házasságot jószáshelyi Purgly Magdolnával (1881–1959), Purgly János és Vásárhelyi Ilona leányával. Négy gyermekük született:

1. Magdolna (1902–1918), vörhenyben hunyt el 16 éves korában.
2. Paulette (1903–1940), előbb vitéz Fáy László földbirtokos, majd ifjabb Károlyi Gyula gróf házastársa. Tüdőbetegségben hunyt el.
3. István (1904–1942), a MÁV gépgyár főmérnöke, későbbi vezérigazgatója, rövid ideig kormányzóhelyettes, hadirepülőgép-szerencsétlenségben hunyt el Ukrajnában. Felesége Edelsheim-Gyulai Ilona (1918–2013) volt. Gyermekük Horthy István (Sharif) 1941-ben született.
4. Miklós (1906–1993), feleségül vette Károlyi Mária Consuelo grófnőt (1905–1976).

A Horthy-család címere   Horthy Szabolcs   Horthy és családja   Horthy, fia (István) és unokája

Gyermekkora és iskolái

Horthy gyermekkorában

Akadémiai növendékként

Gyermekkorát nyolc éves koráig a családi birtokon, Kenderesen töltötte. A családi visszaemlékezések szerint eleven és kalandszerető gyermek volt. Emlékirataiban így ír erről:

„	[Atyám] nem sok megértést tanúsított csínytetteim iránt sem, pedig élénk képzeletem és kalandvágyam el-elcsábított. Így történt aztán, hogy elnéző édesanyám vonakodása ellenére már nyolc éves koromban elszakadtam a meleg családi körtől. Debrecenbe kerültem két bátyámmal közös szállásra. Ők francia nevelő felügyelete alatt ott végezték tanulmányaikat. Azóta élek kint a világban, és korán megtanultam önállóan cselekedni, és tetteimért felelősséget vállalni.	”

Emellett említést tesz arról is, hogy apja szigorúsága gyakran félelmet keltett benne és testvéreiben. Bencsik Gábor történész szerint az atyai szigor ellenére nincs okunk azt hinni, hogy Miklósnak az átlagosnál rosszabb gyermekkora lett volna. Horthy apja céltudatosan irányította gyermekei sorsát és tanulmányait. Miklós elemi iskolai tanulmányait magánúton, a helyi iskolában végezte Kenderesen (1874–1876), majd a Debreceni Református Kollégium (1876–1878) tanulója lett. Ebben az időszakban rendkívül közel került István bátyjához, aki egyfajta szülő-helyettesként szolgált. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban, a Lähne-tanintézetben (1878–1882) végezte, ahol főként németül (és a nemzeti identitása megőrzése végett részben magyarul is) oktatták. Miklós a Lähne-intézetet valószínűleg nem szerette és emlékirataiban sem tesz sok említést róla, azonban ennek az iskolának köszönhetően tanult meg németül gondolkodni, ami a későbbiekben hasznára vált. Emellett megismerkedett az angol és a francia nyelvvel is. Az iskolát a porosz származású Friedrich Lähne alapította, aki magyar oldalon részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban. Béla bátyja a fiumei tengerészeti akadémia növendéke volt, azonban hadapróddá avatása előtt két hónappal, hadgyakorlat közben halálos baleset érte.

A családi tragédia ellenére Miklós édesanyja segítségével megnyerte édesapja támogatását a fiumei tengerészeti akadémiára való bejutáshoz, így 1882 őszén saját elhatározásából lépett bátyja helyére. A 612 jelentkező közül csak 42 nyert felvételt az akadémiára, köztük Horthy is. Az akadémia szigorúságát az jellemezte a legjobban, hogy a hallgatók harmada kibukott vagy kimaradt és csak 27 főt avattak hadapróddá. Miklós nem volt különösebben szorgalmas tanuló, inkább testi ügyességével tűnt ki társai közül, azonban így is élni tudott a kapott lehetőséggel. Az ifjú Horthyt egy gyakorlat során majdnem végzetes baleset érte. A vitorlarúd rögzítő kötelét tévedésből kibontották és Miklós 20 méteres magasságból lezuhant, azonban lélekjelenlétének köszönhetően, a köteleket zuhanás közben elkapva néhány töréssel túlélte a balesetet. Kérésére szüleit nem értesítették. Az akadémia évek során a matrózoktól megtanult olasz és horvát nyelven is. 1886. október 7-én avatták a Császári és Királyi Haditengerészet II. osztályú tengerész-hadapródjává.

Tiszti karrierje az első világháború kitöréséig

Korai évek

Az ifjú Horthy

Purgly Magdolna

Tanulmányai befejezése után szolgálatát a háromárbocos, segédgőzgéppel felszerelt vitorlás fregatton, az SMS Radetzkyn kezdte meg. Nemsokára részt vett a nagyhatalmak által szervezett flottatüntetésben, melyet azért rendeztek, mert Krétán fellázadt a görög lakosság. Görögország a helyzetet kihasználva vissza akarta szerezni a szigetet az Oszmán Birodalomtól, a nagyhatalmak szerint azonban ennek ekkor még nem jött el az ideje. Három évvel később már sorhajózászlósként szolgált a Konstantinápolyban horgonyzó SMS Taurus állomáshajó fedélzetén. Kiváló sportember lévén nagy tekintélyt vívott ki a helyi úri körökben. Kiválóan vitorlázott és eredményes középtávfutó volt. Vívásban hadseregbajnoki címet nyert. Emellett kerékpárversenyzőként és teniszben is kiemelkedően teljesített (párosban legyőzte az angol hadseregbajnok párost), valamint elsőosztályú lovas volt. Fenti sporteredményei, jó tánctudása, megnyerő modora és az általa beszélt nyelvek a társasági körökben szívesen látott emberré tették. 1892-től 1894-ig beosztott tisztként részt vett az SMS Saida kelet-ázsiai és óceániai útján, amelynek során az útvonal érintette Indiát, Ausztráliát és Melanéziát. Az utazást a kikötések során átélt események tették változatossá. Horthy részt vett vadászatokon, sporteseményeken, bálokon és fogadásokon is. Emellett szakmai téren és a parancsnoki ismeretek szintjén is sikerült tapasztalatokat gyűjtenie és ismereteit bővíteni, valamint képet kapott magáról a világról. Ebben az időszakban szerezte a bal karján található tetoválást is.

Útja során csodálattal töltötte el a brit flotta nagysága, amelyről így írt emlékirataiban:

„	Viktória angol királynő uralkodása idején (…) korlátlanul érvényesült a büszke mondás: Britannia rules the waves [szó szerinti fordításban „Britannia uralja a hullámokat”], s ennek utunk folyamán számos mély hatást keltő példáját tapasztalhattuk.	”

Útjáról visszatérve három hónapos szabadságot kapott és hazautazott. Budapesten, a Nemzeti Színházban esett meg vele az a furcsa eset, hogy jó hallása ellenére alig értette az előadást. Bencsik Gábor történész szerint ez azzal magyarázható, hogy Horthyban ekkorra megtestesült a ferencjózsefi idea és érzelmileg is a összmonarchia polgárává vált. Ennek ellenére nemzeti identitásával és öntudatával nem volt probléma. A nyelvi zavar hamarosan megszűnt és csak idős korában Portugáliában jelentkezett újra, kisebb mértékben. Ezt követően különböző beosztásokat kapott. Előbb a Bécsben található Tengerészeti Műszaki Bizottságnál látott el szolgálatot, majd egy egyéves torpedótanfolyamon vett részt. Ennek elvégzése után Horthyt II. osztályú sorhajóhadnaggyá léptették elő és visszatért a bizottságba. Munkája során eljutott Londonba is. Hazafelé ellátta első parancsnoki teendőit is, mivel a Boa nevű torpedónaszád parancsnoka megbetegedett, helyét pedig ő vette át. 1899-ben kinevezték az Artemisia iskolahajóra, ahol az altisztek kiképzése folyt. Alig fél év után rábízták a hajósinasok kiképzését, majd ezt követően Bécsbe rendelték, ahol német-magyar fordítóként és tolmácsként tevékenykedett. Ekkor előléptették I. osztályú sorhajóhadnaggyá. Munkája során megismerkedett a birodalom vezető politikusaival, többek között magával Tisza Istvánnal is, aki felfigyelt rá. A delegációk üléseit követően Horthy hazautazott Magyarországra. Szabadsága alatt Miskolcra utazott húga meglátogatásának céljából. Erre a találkozóra azonban nem került sor. Sógora, Péchy László magával vitte Horthyt barátaihoz, Melczerékhez Hejőbábára, ahol Miklós megismerkedett későbbi feleségével, Purgly Magdolnával. 1901 januárjában megkapta parancsnoki kinevezését az SMS Sperber nevű hadihajóra. Ezt követően a miskolci bálon és az Erzsébet húga által szervezett velencei kiránduláson is találkozott Magdolnával, ahol kísérőként vett részt. Esküvőjükre 1901. július 22-én került sor Aradon. A nászutat Semmeringen töltötték, majd Pólában telepedtek le. Horthy megkapta új beosztását az SMS Kranichra, ahol parancsnokként a sorkötelesek gépészeti kiképzésével foglalkozott.

Egy évvel később a torpedóflottilla csoportvezetőjének nevezték ki. Gyermekei a Pólában töltött időszakban születtek. Magdolna 1902-ben, Paulette 1903-ban, István 1904-ben, Miklós pedig 1906-ban. 1903 januárjában az SMS Habsburgra vezényelték, amely a Császári és Királyi Haditengerészet földközi-tengeri flottájának zászlóshajója volt. Időközben a világpolitikai helyzet lassan megváltozott. A nagyhatalmak felkészültek a világ újrafelosztására, ami a feszültségek növekedéséhez vezetett. Ez előbb a Távol-Keleten, majd a Szalonikiben jelentkezett, ahol felrobbantották az Ottomán Bankot. Horthy következő feladata az SMS Sankt Georg cirkáló felszerelésében való részvétel volt, melynek végrehajtása után a cirkáló torpedótisztje lett. A nagyhatalmak az Oszmán Birodalomra ismét katonai nyomást gyakoroltak, hogy reformokat csikarjanak ki a törököktől. Ennek során brit, francia, olasz, orosz és osztrák-magyar hadihajókat küldtek Pireuszba. Ezzel egy időben az SMS St Georgot a Lészvosz szigeti Mitilini településhez vezényelték. Horthy, az angolok irányítása alatt, partmesterként részt vett a partraszállásban, majd Limnosz szigetének megszállásában. II. Abdul-Hamid végül támadás helyett megegyezett a diplomatákkal, így nem került sor háborúra. 1906-ban továbbra is az SMS Sankt Georgon szolgált, majd a tüzérségi felsőbb tanfolyam elvégzése után (az ekkor sorhajóhadnagyként szolgáló) Horthyt kinevezték a Lacroma nevű jacht első tisztjévé. Rudolf Montecuccoli altengernagy mellett azonban valójában parancsnoki szolgálatot látott el, mivel az altengernagy nem foglalkozott jachtvezetési feladatokkal. Montecuccoli, aki a hadiflotta parancsnoka volt, felfigyelt Horthyra és egy évvel később kinevezte a Konstantinápolyban állomásozó SMS Taurus parancsnokává. Itt a politikai helyzet rendkívül feszült volt és 1908 júliusában az Ifjútörök Mozgalom puccsot hajtott végre II. Abdul-Hamid szultán ellen. A helyzet rövidesen rendeződött és Horthy feladata a kapcsolatok építése és ápolása volt, valamint havonta helyzetjelentést küldött a parancsnokságra. Ezek némelyike magához I. Ferenc József magyar királyhoz is eljutott. A kapcsolatok ápolásában segítette nyelvismerete, úri modora, zenei érzéke, tánctudása, illetve bájos felesége is. A sporthoz visszatérve megnyerte a Boszporusz Nagydíj nevű lovasversenyt, valamint a helyi vitorlásversenyt. Emellett Árvay Frigyes sorhajóhadnaggyal megnyerte az itt állomásozó angol haditengerészek elleni páros versenyt is teniszben. Családja hamarosan követte Horthyt Konstantinápolyba.

Az ősz során Bosznia miatt rendkívül kiéleződött a helyzet a Monarchia és az Oszmán Birodalom között. A törökök a választások után a Monarchia által megszállt Boszniában is szavazásokat akartak kiírni, ami kétségbe vonta volna a megszállás jogosságát. A Monarchia ennek következtében 1908. október 5-én az annexió mellett döntött. Nyílt összecsapásra nem került sor, de a törökök bojkottálták az osztrák-magyar árukat és a hajókat. Horthy először abban sem lehetett biztos, hogy az osztrák-magyar kolónia biztonságát szavatolni tudja. A közvetlen veszély elmúltával saját felelősségére kikényszerítette egy hajórakomány kirakodását. Ez volt Horthy első jelentős parancsnoki döntése, amivel talán az egész pályafutását kockára tette, azonban az eset szerencsésen végződött. A Monarchia hamarosan rendezte vitáját a törökökkel. 1909 január elsején Horthyt előléptették korvettkapitánnyá. Tavasszal apósát és sógorának feleségét látta vendégül, ezt azonban a szultán ellenforradalma zavarta meg. Horthyt felkérték Dzsemil bej és családja kimenekítésére, aminek eleget tett. A lázadást azonban hamarosan leverték és Abdul Hamidot V. Mehmed követte a trónon. Horthy tavasszal cirkálóúton vett részt. Júniusban felkérték, hogy Ferenc József mellett vállalja el a szárnysegédi tisztséget. Néhány nappal később azonban táviratban értesítették, hogy mégsem kapja meg ezt a beosztást. Horthy fegyelmezetten fogadta a döntést és folytatta a megszokott életét. Július 23-án az SMS Taurus legénysége nyerte meg az evezős regattát, amelyhez Ferenc Ferdinánd táviratban gratulált. Az elöregedett Taurus leszerelése után Horthyt előbb szabadságolták, majd kinevezték az SMS Kaiser Karl VI első tisztjévé. Október 28-án azonban (november 1-jei hatállyal) mégis kinevezték Ferenc József szárnysegédjévé.

Akadémiai növendékként   Az SMS Taurus   Horthy 1902-ben   Horthy 1909 körül

Ferenc József szárnysegédjeként

Horthy a Praterban

Horthy kinevezését számos tényező befolyásolta. A négy szárnysegédet különböző fegyvernemekből válogatták össze és eljött az ideje annak, hogy a flotta is képviseltesse magát. Ferenc József ügyelt arra is, hogy a birodalma minden nemzetisége lehetőséghez jusson. Mivel magyar egy ideje nem szolgált szárnysegédként, ezért magyar nemzetiségű tiszt alkalmazása mellett döntöttek. Emellett követelmény volt az udvarképesség (jó családi háttér, úri modor és tökéletes német nyelvtudás) és a tisztikar megbecsülése, valamint a középnemességet is szerették volna lehetőséghez juttatni. Ezeknek a követelményeknek Horthy tökéletesen megfelelt. A szárnysegédi megbízatás szokásjogon alapult. Az uralkodó szigorú menetrend szerint élt. Horthyra már az első kihallgatás alatt nagy hatást tett az ekkor 79 éves Ferenc József, aki idős korára is megőrizte méltóságát és kisugárzását. Emellett az iránta kialakuló mély tiszteletéhez talán az is hozzájárult, hogy az uralkodó Horthy apjával egyidős volt. A kor közgondolkodása és a sajtó is ezt az atyai képet tükrözte. Ferenc József nem szerette a felesleges fecsegést és a szószátyár embereket rövid úton eltávolítatta. Horthy gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, pontos és megbízható volt, valamint tapintatosan viselkedést tanúsított.

Az uralkodó rendkívül aktívan részt vett a birodalom igazgatásában. Többnyire hajnali fél négykor kelt és általában azonnal munkához látott. A szárnysegédnek egy órával előtte meg kellett jelennie, hogy mindent előkészítsen. Fél kilencig a szárnysegéd az előszobában várakozott, amikor általában sor került az első kihallgatásokra. Ekkor a megjelenő főhadsegédeket, minisztereket, főhercegeket és egyéb fontos személyeket kellett az uralkodó elé vezetnie. Az ügyeletes szárnysegéd délután fél hatkor fejezte be a szolgálatát. Horthy az új beosztásában teljes bepillantást nyert az udvari élet és a nagypolitika rejtelmeibe. A nemzetiségek elszakadási törekvéseinek mélységéről is itt informálódott, ami meglehetős ingerültséget váltott ki belőle. Ugyancsak tudomást szerzett Ferenc József és a trónörökös feszült kapcsolatáról. A kevesek által kedvelt, komplexusokkal teli Ferenc Ferdinánd nem kedvelte a magyarokat. Célja a Monarchiában élő nemzetiségek hatalomba való bevonása volt az osztrákok és a magyarok mellett. Cserébe viszont elvárta volna, hogy akaratának jobban engedelmeskedjenek. Ezzel viszont Ferenc József nem értett egyet. Ennek ellenére Horthynak személyes konfliktusa nem volt a trónörökössel és alkalmanként elcsevegtek közös szenvedélyükről, a tengerészetről.

Szolgálati helye alapvetően Schönbrunn, nyaranta pedig Ischl volt. Szabadidejében (gyakorlatilag minden második hónapban szabadságon volt) új hobbira tett szert. Festészeti tanulmányokat folytatott és az uralkodóról készült portréja alapján talán kijelenthető, hogy ügyes amatőr festő volt. Emellett jó hangú énekes, jó megjelenésű, szórakoztató társasági ember és a többi, korábban felsorolt kvalitását tekintve (több nyelven beszélő, sportokban, táncban jeleskedő, jó családból származó, sikeres katonatiszt) a kor ideális úriembere volt, még akkor is, ha külön-külön egyikben sem érte el a kiváló szintet. Horthy Ferenc József mellett bebizonyította, hogy vadászként is képes jó eredményeket elérni. 1911. november 1-jén kinevezték fregattkapitánnyá. Az Oszmán Birodalom időközben további vereségeket szenvedett el az első balkáni háborúban, 1912 folyamán, és elveszítette európai területeinek 90%-át. A szerbek, a montenegróiak, a bolgárok és a görögök sikereiben a Monarchia és az Olasz Királyság az Orosz Birodalom előretörését látta (ezen nézetük nem volt teljesen alaptalan). Ennélfogva a háborút megelőző állapot visszaállítását követelték. A londoni konferencián végül Szkutarit a szerbekkel szemben a megszülető Albánia kapta meg. A nagyhatalmak ennek biztosítására Albánia északi partjaihoz jelentős nemzetközi hajóhadat küldtek. A Monarchia emellett a dalmát partokhoz is irányított hadihajókat és így számos parancsnokra volt szüksége. Horthynak ennek okán meg kellett szakítania a szárnysegédi szolgálatát. 1912 decemberétől 1913 márciusáig az SMS Budapest nevű, partvédő páncélos irányításával bízták meg. Ekkor a válság egyelőre rendeződött, Horthy pedig visszatért Bécsbe, ahol meghosszabbították szárnysegédi megbízatását, mivel Ferenc József megkedvelte. 1914. január 20-án előléptették sorhajókapitánnyá. Az első balkáni háborút egy második követte. Ebben az időszakban már érezhető volt, hogy a nagyhatalmak erőik összemérésére készülnek.

Horthy Ferenc Józseffel   Ferenc József, Horthy példaképe   Horthy a Ferenc Józsefről készített portréjával

Az első világháborúban

Horthy Miklós a Novara parancsnoki hídján

A sebesült Horthy a Novara fedélzetén a III. otrantói csata alatt

Az SMS Novara

1917-es újságcikk az otrantói győzelemről

1914. június 28-án a szerb nacionalista diák, Gavrilo Princip sikeres merényletet követett el Ferenc Ferdinánd ellen Szarajevóban. Ez (a már eddig is fennálló nagyhatalmi versengések miatt) végül az első világháború kitöréséhez vezetett. Horthy ekkor a Pólában horgonyzó SMS Habsburg csatahajó parancsnoka lett, amelynek feladata a kikötő védelme volt. Komolyabb összecsapásra azonban egyelőre nem került sor, mivel az erőviszonyokat tekintve a Császári és Királyi Haditengerészet jelentős hátrányban volt a francia-brit flottával szemben. A franciák hazai vizeken akarták felőrölni a monarchia flottáját, ez azonban nem sikerült és így az osztrák–magyar egységek is lehetőséghez jutott. 1914 decemberében Horthyt kinevezték az 1915 januárjában szolgálatát megkezdő SMS Novara cirkáló parancsnokává, amely a flotta egyik legkorszerűbb egysége volt. Horthy Anton Haus tengernagy megbízásából 1915. május 4-én a Novara fedélzetén kifutott a kikötőből. Feladata az volt, hogy az Otrantói-szorosban lesben álló antant erőket kijátszva egy tengeralattjárót vontasson a Földközi-tenger keleti medencéjébe. Horthy az akciót sikeresen, veszteségek nélkül végrehajtotta. Tettéért a 3. osztályú hadiékítményes katonai érdemkereszttel, valamint az 1. és 2. osztályú porosz vaskereszttel tüntették ki.

1915. május 23-án az Olasz Királyság, amely a háborút megelőzően a Monarchia szövetségese volt, hadat üzent az osztrák–magyar félnek az antant oldalán. Ez a Császári és Királyi Haditengerészet gyors megsemmisítésének veszélyével fenyegetett és nagy felháborodást váltott ki. A fentiekre tekintettel szinte az egész flotta részt vett az olasz partok elleni támadásban, amelyre május 24-én került sor. Ez idő alatt Horthy Miklós a flotta északon elhelyezkedő egységeit vezette a Porto Corsini elleni támadásra. Az akció sikeresen végződött, Horthyt pedig a hadiékítményes 3. osztályú vaskoronarenddel tüntették ki. Ezt követően több hasonló, kisebb akcióban vett részt. Rövidesen Cattaróba vezényelték, ahonnan saját kezdeményezésére portyákat vezetett. Egyik bevetése során hajóival, a tengeri győzelem kivívása mellett, hatalmas veszteségeket okozott a montenegrói hadsereg utánpótlásában. Mivel ez az akció kihatással volt a szárazföldi hadi helyzetre, érdemeiért a többnyire tábornokoknak járó Lipót rend hadiékítményes lovagkeresztjével tüntették ki. Horthy az összecsapások során a kor és a haditengerészet követelményeinek megfelelően emberséges magatartást tanúsított az ellenséggel szemben. Amikor lehetséges volt kimentette őket, illetve időt hagyott nekik a csónakkal való távozásra, mielőtt elsüllyesztette a hajójukat. 1916 januárjában portyára indult, azonban az őt kísérő két romboló motorhiba miatt visszafordult. A Novara egyedül folytatta útját, de erős ellenséges egységekre akadva a csatát elkerülve visszavonult.

A kor lovagias haditengerészeti mentalitását jól jellemzi ez a visszavonuló Horthy és az egyik ellenfele között lezajlott rádióüzenet:

„	Horthy: Ha harcolni akar én kész vagyok rá, de küldje el nagy testvérét. Ellenfele: Szeretném, de nem tehetem.	”

Az Adriai-tengerre beszoruló Császári és Királyi Haditengerészet lehetőségei egyre korlátozottabbak lettek, mivel az antant a 250 ezer fős szerb-montenegrói hadsereg tengeri evakuálása után tengerzárat létesített az Otrantói-szorosban. Ennek hatására az 1916 tavaszáig aktív osztrák–magyar flotta, amelynek szerepe volt a központi hatalmak balkáni sikereiben, hónapokig tétlenül várakozott. Ezt megunva Horthy engedélyt kért a tengerzár megtámadására. 1916. július 9-én elsüllyesztett két felfegyverzett brit halászhajót és a túlélőket kimentve, támogatás hiányában visszavonult a beérkező jelentős túlerő elől. 1916. november 21-én elhunyt Ferenc József, akit Károly követett a trónon. Az új uralkodó az 1917 februárjában elhunyt Anton Haus helyére a kezdeményezőbb Maximilian Njegovan tengernagyot nevezte ki, aki felkarolta Horthy ötletét az otrantói tengerzár feltörését illetően. Ennek megvalósítására 1917 márciusában-áprilisában Horthy Miklós haditervet készített. A parancsnoki megbízatást is ő kapta meg.

1917. május 15-én vezetésével az SMS Novara, az SMS Helgoland és az SMS Saida cirkálók, valamint az SMS Balaton és az SMS Csepel torpedórombolók áttörték az otrantói tengerzárat. A cirkálók elsüllyesztettek tizenkét őrhajót, tízet pedig súlyosan megrongáltak. A két torpedóromboló külön feladatot hajtott végre. A visszaúton Horthy megütközött az Alfredo Acton tengernagy vezette hajórajjal, amely az HMS Darthmouth, az HMS Bristol brit és a Marsala olasz cirkálókból és számos olasz rombolóból állt. A harcban, amelyben Horthy az adriai hadviselés történetében először mesterséges köd bevetésével is próbálkozott, maga is fej- és lábsérülést szenvedett. Sebei ellátása után azonban hordágyon a parancsnoki hídra vitette magát, ahonnan tovább irányította a csatát, amíg el nem veszítette eszméletét. A több találatot kapott Novarát a Saida vette vontába. A lassan haladó menetet az SMS Sankt Georg vezette felmentő egységek mentették meg, amelyeket Horthy még közvetlenül a csata előtt kért a főhadiszállástól.

Hőstetteit június elején a napilapok is ismertették a Monarchia sajtóhadiszállásának beszámolója alapján és Horthy neve országosan ismert lett. Az otrantói csata jelentőségét illetően megoszlanak a vélemények. Az összecsapás következtében az antant felhagyott az éjszakai járőrözésekkel az Otrantói-szorosban. Sipos Péter történész szerint az otrantói csata csak helyi, részleges siker volt és csak Horthy Miklós kormányzóvá választása után nőtt meg a jelentősége. Szerinte Hans Hugo Sokol, az Osztrák–Magyar Monarchia tengeri háborújának hivatalos történetírója is hasonlóan vélekedett magáról a csatáról. Emellett bár Sipos elismeri Horthy képzettségét, kötelességtudását és bátorságát, azonban elvitatja összes katonai érdemét és a csatát a „Horthy-legendárium” részének minősíti.

Bencsik Gábor történész szerint a súlyos sérüléseket szerző Horthy nagy győzelmet aratott. Egységei gyakorlatilag veszteség nélkül okoztak jelentősebb veszteségeket és károkat a nagy túlerőben lévő ellenség számára. Kétségtelen, hogy az antant hatalmas anyagi fölényét ez a csata sem befolyásolta érdemben, mivel eszközei 10%-át vesztették el, ezt pedig pótolni tudták. Az erkölcsi eredmény azonban jelentős volt, mivel a Császári és Királyi Haditengerészet újra hinni kezdett önmagában és visszanyerte ellenfelei tiszteletét is. Mind Maximilian Njegovant, mind Horthy Miklóst kitüntették. Érdeméért a hadidíszitménnyekkel és kardokkal ékesített 2. Katonai Érdemkeresztet, majd 1921-ben a legmagasabb adható katonai kitüntetést, a Katonai Mária Terézia-rendet is megkapta. Ennek a győzelemnek köszönhetően Horthy végleg kiemelkedett társai közül. Nyilvánvaló hogy maga IV. Károly magyar király is jelentősnek tartotta Horthy győzelemét, hiszen ennek döntő szerepe volt a hamarosan bekövetkező, általa történő flottaparancsnoki kinevezésében.

Paul Halperntől, aki hadtörténeti munkássága során könyvet írt az otrantói ütközetről, megtudhatjuk, hogy az otrantói csata a Földközi-tenger legnagyobb tengeri összecsapása volt. A résztvevő egységek számát tekintve valóban elmarad a jütlandi csata mögött, azonban az otrantói csatát inkább tekinthetjük valódi csatának, mivel jóval összetettebb volt. Az otrantói csatának jelképes jelentősége is volt a haditengerészet fejlesztését a 19. század végén elkezdő Osztrák–Magyar Monarchia számára. Ez a csata kedvező színben tűntette fel a Császári és Királyi Haditengerészetet az antant hatalmak előtt és egyben ez jelentette az első világháború haditengerészeti csúcspontját is az Osztrák–Magyar Monarchia részéről. Halpern szerint Horthy vérbeli, ragyogó és bátor tengerész volt, az őt ért támadásokat, gúnyolódásokat és lekicsinylő véleményeket igazságtalannak minősítette.

Csonkaréti Károly, a magyar hadtörténetírás egyik legismertebb alakja így nyilatkozik Paul Halpern könyvéről:

„	A hadtörténelem, azon belül a tengeri háborúk iránt fogékonyak számára ez a könyv különösen jelentős. Egyrészt, mert akinek a tengeri csatájáról szól, magyar tengerésztiszt, Horthy Miklós sorhajókapitány. Másrészt ez a mű tanúsítja, hogy az utóbbi évtizedek magyar hadtörténeti munkáiban megjelent írások szerzői, történészek és publicisták haditengerészeti kérdésekben tökéletes tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot.	”

Egykori ellenfele, az olasz Guido Milanesi tengernagy így nyilatkozott Horthyról:

„	Olyan ellenfél állt velünk szemben, akinek, ha legyõzzük, rögtön kezet nyújtottunk volna…	”

„	Körülöttünk mindent Horthynak neveztünk. Nem azt mondtuk jön a Novara, hanem jön Horthy a katona, az ellenség szemében fogalommá vált.	”

„	Ővele összeütközni valami régmúlt idő lovagi ízét kölcsönözte a vállalkozásnak.	”

Mark Kerr angol tengernagy pedig a következőket mondta az ütközetről:

„	Semmi kétség sem fér hozzá, hogy az osztrák-magyar cirkálók magatartása egészen rendkívüli módon lovagias volt. Ha valamelyik drifter felvette a küzdelmet és vonakodott magát megadni, a cirkálók nem süllyesztették el, hanem, ha már harcképtelenné vált, úszni hagyták. Ez a magatartásuk valóban teljes mértékben megfelel a tengerészlovagiasság tiszteletreméltó, régi hagyományainak.	”

Franz von Hipper német tengernagy ezt nyilatkozta:

„	Különösen kiemelkedõnek tartom a cirkálók bátor és lovagias magatartását, amikor máshonnan is fenyegetve az életben maradt ellenség megmentésére siettek.	”

Horthy sebesülései súlyosak voltak. Bécsben és Budapesten is megműtötték, majd 1918 januárjáig Kenderesen lábadozott. Felépülése után, 1918. február 1-jén az SMS Prinz Eugen csatahajó parancsnoka lett. A parancsnokság átvételekor az időközben kitört cattarói matrózlázadás hatására egy teljesen fegyelmezetlen legénység fogadta. Horthy egyetlen fenyítés kiosztása nélkül, határozott fellépésének köszönhetően helyreállította a rendet. Horthy megértette, hogy a matrózok között a tétlenség hatására terjedtek el a szocialista és nacionalista eszmék. A cattarói helyzetet illetően a flottaparancsnokság kielégítette a matrózok bért, ruhát, ellátást illető követeléseit és szükség esetére odavezényelte a teljes flottát. A matrózok ezt látva megadták magukat. A marxista történetírás állításával szemben Horthy már csak azért sem vehetett részt a lázadás leverésében, mivel nem volt semmilyen leverés, sem véres megtorlás. A lázadás Njegovan bukásához vezetett.

1918. február 27-én IV. Károly ellentengernaggyá léptette elő az általa legrátermettebb haditengerésznek tartott Horthyt és egyben kinevezte flottaparancsnokká. Ezzel 11 tengernagyot és 24 magasabb rendfokozatban szolgáló tisztet előzött meg. Az idős tisztekkel szemben a fiatalabbak örömmel fogadták a tetterősnek tartott Horthy parancsnoki kinevezését. Legfőbb célja a fegyelem fenntartása volt, ezért egy jelentősebb hadiakció végrehajtását vette tervbe. Az egyik ötlete Svetozar Borojević tábornok szárazföldi erőinek támogatása volt Piave térségében. Borojević azonban saját katonáiban bízva elutasította a segítséget. A második piavei csatában végül az Osztrák–Magyar Monarchia döntő vereséget szenvedett az olaszoktól. A másik terv az otrantói tengerzár védelmére siető hadihajók kelepcébe csalása volt.

1918. június 7-én a flotta három lépcsőben kifutott, hogy a fenti tervet végrehajtsa. Rizzo korvettkapitánynak azonban az új fegyver, a torpedóvető csónak bevetésével sikerült az SMS Szent István csatahajót elsüllyesztenie. Horthy a meglepetés előnyét elvesztve lefújta az akciót. Ettől kezdve jelentősebb hadicselekményre már nem került sor. A Monarchia összeomlásának előjelei egyre sűrűsödtek és október végére matróztanács alakult, amely csak a saját parancsnokainak engedelmeskedett. 1918. október 27-én IV. Károly fegyverszünetet kért, 31-én pedig utasítására Horthy átadta a flottát a Szerb-Horvát-Szlovén Nemzeti Tanácsnak. Horthy november 1-jétől altengernagy lett.

A világháború után kialakuló állapotok

Őszirózsás forradalmárok

Az összeomlás után Horthy a kenderesi birtokára vonult vissza és egyelőre nem csatlakozott egyetlen szerveződéshez sem. Bár ebben az időszakban nem volt aktív, az események megértésének érdekében mégis szükséges a történteket röviden vázolni. Az első világháború végén az országban, különösen Budapesten, a szélsőséges indulatok uralkodtak. 1918. október 23-án az éjszaka folyamán megalakult Budapesten a Magyar Nemzeti Tanács, amely Károlyi Mihály Függetlenségi és 48-as Pártjának, Jászi Oszkár Országos Radikális Pártjának és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak a koalíciójából állt. 12 pontos kiáltványuk követelte a háború azonnali befe­je­zését, az ország teljes függetlenségét, a demok­ratikus reformokat és a nemzetiségekkel való megbékélést az ország területi integritásának megőrzése mellett. 1918. ok­tóber 28-a és 31-e között, az őszirózsás forradalom során, az elége­det­len katonák és civilek utcai tüntetéseket, felvonulásokat és sztráj­kok­at szerveztek. 1918. október 31-én IV. Károly a nyomásnak engedve kinevezte az akkor igen népszerű Károlyit miniszterelnöknek. Ennek köszönhetően az ország a háborús vereség ellenére elkerülte az államhatalom összeomlását.

Károlyi az első, több szempontból is komoly hibát a magyar haderő leszerelésével követte el. Ebben elsősorban a szociáldemokraták nyomásának engedett, akik attól tartottak, hogy a régi hadsereg ellenezni fogja a baloldali fordulatot. A leszerelés hatására azonban nem tudta fenntartani a belső rendet és nem tudta demokratikus programját sem megvalósítani. Az ország katonai védelem nélkül maradt. A nemzetiségek képviselői az országtól való elszakadás mellett döntöttek. Előbb Horvátország mondta ki a kiválást, majd a délszláv állam, Románia is jelentős, korábban Magyarországhoz tartozó területeket vont ellenőrzés alá. A cseh Edvard Beneš gyakorlatilag megakadályozta a Bartha Károly és a szlovák Milan Hodža között megkötött demarkációs vonalról kötött egyezményt, amely legalább az etnikai magyar területeket, valamint Pozsonyt is magyar kézen hagyta volna. Az antanttól kapott demarkációs vonal jóval kedvezőtlenebb volt. 1918. december 15-én Magyarország védtelenségét látva Románia támadásba lendült és egyre nagyobb területeket foglalt el. A létrejövő utódállamok nacionalizmusa pedig az ország fennmaradását is kérdésessé tette. Az infláció, a munkanélküliség, a tehetetlenség, a külső és belső ellenfelek, valamint az egyre nagyobb területi veszteségek felemésztették a Károlyi iránt érzett bizalmat. Bár a Vix-jegyzékről jóval korábban tájékoztatták őt és társait, annak átadásakor érdemi választ nem tudtak adni. Egyes szociáldemokraták ezt elunva és a szovjet segítségben bízva Károlyi háta mögött megegyeztek a kommunistákkal. Bukása rövidesen bekövetkezett. Ebben szerepe volt az antantnak is, mivel antantbarátsága ellenére negatívan, bizalmatlanul viszonyultak hozzá. Őt és kormányát nem ismerték el legitim hatalomnak.

1919. március 21-én Kun Béla átvette a hatalmat és megalakult a Magyar Tanácsköztársaság. A Tanácsköztársaság hatalomra kerülésekor a vele szemben álló politikusok menekülni kényszerültek. Kun Béla többször is tárgyalni akart, de erőfeszítései nem vezetettek eredményre. Bár az antant a bolsevizmus terjeszkedését veszélyesnek ítélte meg közvetlen támadást végül nem indított ellenük. A szomszédos országok csapatai azonban támadásba lendültek. Ebben a csehszlovákok és a románok vettek részt. Csapataik május első napján találkoztak Máramarosnál. Emellett a románok már elérték Szolnokot. A Tanácsköztársaság május 20-tól sikeres ellentámadást indított az északi fronton és számos felvidéki várost visszafoglalt. A békekonferencia június 7-én, majd 13-án jegyzéket intézett a Tanácsköztársasághoz, amelyben a Felvidék kiürítéséért cserébe a határokról szóló tárgyalásokon való részvétel lehetőségét, valamint a román hadreg visszavonását ígérte. Június 16-án ezt elfogadták. Ez azonban elmélyítette a Tanácsköztársaság eddig is komoly gazdasági, hatalmi és erkölcsi válságát, mivel a Felvidék kiürítése az addigi áldozatok hiábavalóságát sugallta. Július 22-én, francia becslések szerint, 220 ezer fő állt szemben a 100-120 ezer magyar katonával szemben (közülük sokan nem voltak hadrafoghatóak). Augusztus 1-jén, a románok elleni sikertelen ellentámadást követően (amelynek tervei eljutott a franciákhoz) a kommunista vezetés lemondott egy szakszervezeti vezetőkből alakítandó kormány javára. Többségük Ausztriába menekült, mivel ott menedékjogot kaptak.

Az ellenforradalom élén

Fővezérként

Horthy Miklós fõvezér, 1919 októberében

A helyzet kaotikusságát jelzi, hogy az ország még mindig nem rendelkezett megállapodott határokkal. A Bécsben, az Aradon és a Szegeden szerveződő erőket pedig éppúgy nem ismerte el az antant, mint ahogy a Tanácsköztársaságot sem. Az egyre agresszívabb Tanácsköztársaság hatására sokan Szegedre indultak. Májusra itt jelentős számú katonatiszt gyűlt össze. A három központ megyezése alapján, amelyben nagy szerepe volt Gömbös Gyula vezérkari századosnak, Károlyi Gyula alapított kormányt Aradon. Károlyit azonban a románok a francia menlevél ellenére is internálták. Május 28-án történt kiszabadulása után Szegedre sietett és Bethlen Istvánnal mellett ő is felkérte Horthyt az új Nemzeti Hadsereg megszervezésére. Horthy némi habozás után elfogadta ezt a feladatot és a felajánlott hadügyminiszteri tárcát is. Ismertsége mellett a felkérésben az is szerepet játszhatott, hogy megérezték Horthy belső tartását és a diktátori ambíciók hiányát.

A kortársak szerint Horthy következőket mondta:

„	Nem hallgathatom Kenderesen a fű zúgását, mikor szerencsétlen hazám porban fekszik. Kemény lelki tusa után, de eljöttem. Vállalom. Parancsoljatok velem!	”

Munkáját az államtitkárrá kinevezett Gömbös Gyula segítette. Gyakorlott parancsnokként Horthy nem merült el a részletekben, hanem feladatának megfelelően megpróbálta megtalálni a hozzáértő személyeket. A helyzetet és a fegyelem fenntartását nehezítette a jelentkező (parancsoláshoz szokott) tisztek magas száma, aminek következtében tiszti századokat kellett lérehozni. Ez jelentős szerepet játszott abban, hogy bizonyos egységek többé-kevésbé önállósultak és inkább lehetett őket azonos rendfokozatúak laza csoportosulásának nevezni, mint fegyelmezett katonai alakulatoknak. Itt tűnt fel a színen Prónay Pál, aki később a terrorisztikus módszereivel hívta fel magára a figyelmet.

Az antant Károlyi kormányát túlságosan jobboldalinak tartotta és továbbra sem ismerte el, a nemzeti erőket mintegy bezárták Szegedre. Ennek hatására Károlyi július 4-én lemondott. Helyét Ábrahám Dezső vette át, aki az ország tragikus helyzetére való tekintettel kinevezte Horthyt fővezérré. Horthy céljának Magyarország felszabadítását tűzte ki. Júliusban a Tanácsköztársaság egyre nyomasztóbb, bukáshoz közeli helyzetbe került és uralmát vörösterrorral akarta fenntartani. Ez sürgetővé tette a Nemzeti Hadsereg elindítását, mivel egy, az antant számára is elfogadható magyar hatalmi központ nélkül valószínűsíthető volt, hogy a teljes ország román megszállás alá kerül, aminek a következményei kiszámíthatatlanok. A Tanácsköztársaság bukása után az ország ismét katonai védelem nélkül maradt. Ezt követően Budapesten Peidl Gyula visszaállította a köztársaságot.

A bevonuló Fővezér fogadása a budapesti Gellért Szálló előtt

A Nemzeti Hadsereg nem késlekedett és (miután Teleki megszerezte a szerbek beleegyezését) 1919 augusztusának elején útnak indult. Ebben az időben létezett egy másik, a bécsi székhelyű Antibolsevista Comité által szervezett 2000 fős hadsereg is, amelynek vezetője báró Lehár Antal ezredes volt. Gömbös a szegedi kormány nevében megpróbálta tőle átvenni a parancsnokságot, de nem járt sikerrel. Lehár csapatai augusztus 2-án indultak és rövidesen ellenőrzés alá vonták az északnyugati megyéket. A Nemzeti Hadsereg egységei közül elsőnek Prónay százada indult el, de Dunaföldváron románokkal találkozott és Siófok felé vette az irányt. Horthy úgy döntött, hogy a főhadiszállását Siófokon rendezi be. Ezt egyrészt azért tette, mert innen könnyebben tudta csapatait feltölteni, mint a román megszállási övezet közelében. A másik szempont stratégiai volt. Ezzel elvágta Lehár elől a Budapestre vezető utat, amivel gyakorlatilag eldöntötte a katonai elsőbbség kérdését. A dönt idején Észak-Dunántúl román megszállás alatt állt.

A románok taktikai okokból a valódi hatalommal nem rendelkező Peidlt támogatták és elfoglalták Budapestet is. Friedrich István ekkor ugyancsak román támogatással szó szerint elzavarta Peidl és József főherceg bevonásával átadatta magának a hatalmat. A kaotikus állapotokat tovább fokozta az, hogy a románok hozzákezdtek az ország módszeres kifosztásához. Gyakorlatilag mindent, amit tudtak elszállítottak, még a gyárakat is leszerelték. Mohóságukat jól jellemzi, hogy a Nemzeti Múzeumot is ki akarták fosztani. Ezt, valamint Friedrich románok általi letartóztatását azonban Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozta. Az antant és az utódállamok emellett a magyar nevelésben részesült József főherceg személyét is kifogásolták Habsburg származása miatt. Friedrich visszautasította a románok általi javasolt fegyverszünet aláírását, aminek következménye az Észak-Dunántúl már említett román megszállása lett.

A kialakult helyzetben Horthy volt az egyedüli személy, aki határozott cselekvésre szánta el magát és úgy döntött, hogy elindul Budapest felszabadítására. Fővezéri megbízatását időközben József főherceg is megerősítette. Az antant meggondolta magát és augusztus 12-én vissza akarta parancsolni Horthy csapatait Szegedre. Horthy azonban azzal az ürüggyel, hogy csapatait csak légi úton érheti el Siófokra repült, ahol már egy működő főhadiszállás várta. A szegedi kormány augusztus 19-én beszüntette tevékenységét és politikusai Budapestre utaztak. Lehárt diplomáciai úton sikerült rábeszélnie, hogy elismerje őt főparancsnoknak. Ennek az ára Lehár felé a nyugati országrészben való teljes mozgási szabadság volt. Friedrich miniszterelnökségét nem vitatta, de a vele való kapcsolatot sem kereste, mert felismerte, hogy a kormány nem lesz képes úrrá lenni a helyzeten. Az erőfölények ismeretében kerülte a román csapatokkal való összecsapást, mivel elegendő fegyverrel és lőszerrel nem rendelkezett. Hadserege egy hónap alatt 3000 főről 30 000-re emelkedett, ami megerősítette a Lehárral szembeni pozícióját és elegendő volt jelentősebb területek feletti ellenőrzés kiterjesztésére.

Horthy kiáltványa Budapest népéhez a Nemzeti Hadsereg bevonulásakor

Horthy idejét főként tárgyalások kötötték le, így a közigazgatást átengedte beosztottjainak. Budapesten találkozott Gheorghe Mărdărescu tábornokkal. Horthy közölte vele az általa megszállandó terület határát. Erre Mărdărescu Horthyt provokálva megkérdezte, hogy mi lesz, ha ezt a határt átlépi. Horthy az felelte, hogy akkor lőni fognak. Hogy összecsapásra mégsem került sor az a Nemzeti Hadsereg viszonylagos erejének is köszönhető volt. Az „erős ember” most már felkeltette az antant érdeklődését is. A békekonferencia ekkorra már lényegében meghozta a döntötését Magyarország jövendő határait illetően és szerette volna, hogy a helyzet rendeződjön az országban. Emellett ők is megelégelték a románok beavatkozását a magyar politikai életbe és véget akartak vetni az ország kirablásának is, mivel az veszélyeztette a jövőben a részükre fizetendő jóvátétel folyósítását is. Friedrich Istvánnal nem akartak tárgyalni, József főherceg pedig nyomásukra lemondott a kormányzóságról. Horthy az országba érkező angol diplomatára, Sir Russel Clarkra jó benyomást tett. Ebben szerepe lehetett az őt kísérő Sir Ernest Troubridge tengernagynak is. Horthy helyzetét erősítette az is, hogy személyét a politikai közvélemény döntő többsége tisztelte.

Ekkor az antant a Tiszáig való visszavonulás érdekében ultimátumszerű felszólítást küldött a románoknak, mivel most már ők sem hivatkozhattak arra, hogy kivonulásuk hatalmi űrt és anarchiát hagy hátra. 1919. november 16-án Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén Kelenföld irányából fehér lován belovagolt Budapestre. Útján ünneplő tömeg fogadta.

Bencsik Gábor véleménye a következő a Horthyn gúnyolódókról:

„	Olyan mélyen beivódott a közgondolkodásba, bár nem több olcsó és él nélküli poénnál, mégis említenünk kell az innen eredeztethető kifejezést: Horthy, a lovastengerész, Horthy, a lovasadmirális. Az élc arra épít, hogy a lovas és a tengerész nem összeillő dolgok - Horthy tehát maga is egy kész paradoxon - , de ennek természetesen éppúgy semmi alapja, mint ha azon derülnénk, ha valaki összekapcsolja a tengerész és a gyalogos kifejezéseket. Horthy kitűnő lovas volt és ezt a Monarchia tisztjétől el is várták. Ugyan mi oka lett volna arra, hogy ne lóháton tartsa bevonulását egy olyan országban, ahol a lovastudás elvárt és egyben méltányolt tulajdonság volt? A kor magyar közvéleménye valószínűleg azon ütközött volna meg, ha autón hajtat végig Budapesten: mi az fél a lótól? Egyébként is, ekkor Horthy már nem tengerész volt, hanem a Nemzeti Hadsereg (természetesen szárazföldi erők) főparancsnoka. Kár is folytatni: a kifejezés úgy hamis, ahogy van, még akkor is, ha sokan a mai napig alkalmazzák negatív előítéleteik alátámasztására.	”

A fehérterror okai és Horthy felelősségének kérdése

Prónay Pál

Ostenburg-Moravek Gyula

A fehérterrorral elérkeztünk az első olyan komolyabb eseményhez, amely ma is komoly vitákat vált ki Horthy személyével kapcsolatban. Éppen ezért érdemes megvizsgálni az eseményeket, a jelentősebb történészek és publicisták nyilatkozatait. Ezt követően érdemes megvizsgálni a terror kiváltó okait, Horthy viszonyát a terrorhoz, valamint a lehetőségeit és a körülményeket.

Horthy a Dunántúlra való bevonulása után katonai igazgatást vezetett be. Az ezt követő fehérterror során számos önkényeskedés és brutális gyilkosság történt. Ezek főként Prónay Pál és Ostenburg-Moravek Gyula nevéhez kötődnek. Megemlítendő még, hogy a terror végrehajtóira jellemző volt a harcias antiszemitizmus. Az áldozatok jelentős része kommunista, emellett a Tanácsköztársasággal kapcsolatba nem hozható zsidó származású személy volt. Az utóbbi oka az volt, hogy a proletárdiktatúra vezetésében kétségkívül igen jelentős volt a zsidó származásúak száma. A kommunista politikusok vélt vagy valós hibáiért és bűneiért sokan, köztük a terrort elkövetők is, magát a zsidóságot okolták. A terror nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, ami hátrányos volt Horthy elfogadtatásának szempontjából is. Romsics Ignác történésztől megtudhatjuk, hogy az áldozatok száma több százra tehető, bár szerinte ez a szám az ezret is elérhette. A bizonyítható áldozatok száma 626 volt. Andrew L. Simont professzortól azt is megtudhatjuk, hogy közülük 32 volt zsidó származású. A fehérterrorhoz tartozik az is, hogy Ostenburg-Moravek Gyula tiszti különítménye 1920. február 17-én meggyilkolta Somogyi Bélát és Bacsó Bélát, a Népszava munkatársait. Az sem hallgatható el, hogy a megszállt területeken a románok maguk is tevékenyen részt vettek a fehérterrorban.

Prónay naplójában a következő áll:

„	... a tiszti századok ellen Horthy sem mert akkor nyíltan és határozottan fellépni, mert hatalmát és erejét mégiscsak mi képeztük. Õneki ragaszkodni kellett tehát a különítményekhez, és nem mert gátat vetni a büntetõexpedícióknak, melyek a zsidósággal való alapos leszámolást tûzték ki célul, mert különben elpártol tõle a nemzeti alapon álló tábor, és más valaki köré csoportosul.	”

Kozma Miklós, Horthy kortársa, szerint Horthy a következőket mondta:

„	...ebben az országban rendnek kell lenni, és én rendet is fogok tartani. A rendetlenkedőkbe belelövetek, s ha a rendetlenség jobboldalról történik, számomra a különbség csak annyi, hogy ezekbe fájó szívvel fogok belelövetni, míg egy esetleg baloldalról jövő rendetlenkedésbe passzióval.	”

Schmidt-Pauli, Horthy életrajzírója, 1942-ben így nyilatkozik (erre Horthy is hivatkozik emlékirataiban):

„	A földre szabadult poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette.	”

Romsics a következőket említi meg:

„	Olyan dokumentum, amely minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy fővezérként Horthy utasítást adott volna a kivégzésekre, mindmáig nem került elő. Az viszont, hogy tudott a gyilkosságokról, és sokáig nem lépett fel kellő szigorral a tettesekkel, vagyis a Nemzeti Hadsereg néhány tisztjével szemben, minden kétség fölött áll. A fehérterror szörnyűségeinek összekapcsolása Horthy nevével tehát teljes mértékben indokoltnak tekinthető, még ha felelősségének mértéke vitatható is.	”

A múlt-kor történelmi portál a következőket írja erről:

„	Önálló katonai igazgatást vezetett be a Dunántúlon, s bár a külön életet élő megtorló különítmények tevékenységét nem támogatta, nem is tett ellenük semmit, holott a fehérterror ellen az antant képviselői is felemelték hangjukat.	”

Sipos Péter történész így nyilatkozik:

„	Ez (a fehérterror) részben válasz volt a proletárdiktatúra idején gyakorolt vörösterrorra. Csakhogy a tanácsköztársaság idején elkövetett politikai gyilkosságok kezdeményezői és végrehajtói a kommün bukása után vagy elmenekültek, vagy az új hatalom rendőri-igazságszolgáltatási szerveinek foglyai voltak. A Nemzeti Hadsereghez tartozó tiszti különítmények vérengzései ily módon nem a vörösterrorban bűnösök életét oltották ki, hanem sok ezer olyan emberét, akik bármilyen tevékenységet fejtettek ki a forradalmak idején, vagy akár csak azt állították róluk. Horthy személyesen adott parancsot a „tisztogatásra”.	”

Gergely Jenő és Pritz Pál történészek szerint:

„	A hírhedtté vált különítményvezérek sokszor önállósították magukat, és nem Horthy parancsára cselekedtek. (A fővezérség esetenként vizsgálatot is elrendelt a gyilkosságok ügyében.) Ennek később lesz jelentősége, ugyanis a fővezér, bár nyilván tudott ezekről a cselekményekről, s utólag tudomásul vette, ám formálisan nem volt vádolható: így politikailag posszibilis lehetett a kibontakozást keresők, akár az antant (főleg az angolok), akár az itthoni polgári és konzervatív erők szemében. Horthy Miklós mint az egyetlen számottevő magyar karhatalom és katonai erő parancsnoka egyre növekvő politikai tekintélyre tett szert, s amikor felismerte a nagy lehetőséget, hogy az élre kerülhet, még egyértelműbben elhatárolta magát az atrocitásoktól.	”

Ablonczy Balázs történész szerint:

„	Szerencséje volt, hogy az akkor a Duna-medencében szolgálatot teljesítő brit katonák és diplomaták egy része korábbról ismerte: némelyikükkel együtt lovaspólózott külföldi útjain. Brit, francia és olasz támogatás nélkül aligha lett volna Magyarország kormányzója...[...] A többség - meggyőződésem szerint Horthy mostani elszánt hívei is - rosszul érezné magát egy 1919-es típusú rendteremtésben. Nem csak arra kell gondolni, amit az iskolai tankönyvben látunk, hogy a szekszárdi direktórium ott térdel a kivégzőosztag előtt az árokparton. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálna arra az állampolgár, ha az utcán félig katonai, félig civil ruhás fiatalemberek elkezdenék igazoltatni, megalázó procedúrákra kényszerítenék, hogy bizonyítsa: nem zsidó. Esetleg ugyanezek az emberek berontanának kedvenc kávéházába, és szó nélkül összevernék, a törzsvendégekkel együtt. Vagy esetleg internálnák hónapokra, évekre, bírósági ítélet nélkül. A "rendetlenkedőkbe" való belelövetés vagy esetleg nyilaskeresztes aktivisták saját kezű felpofozása (1939 márciusa, Operaház) ma már nem megoldás. És tartok tőle, a maga korában sem volt az.	”

Ormos Mária szerint:

„	Horthy mintegy három hónap leforgása alatt elfogadtatta magát bel- és külföldön. És ezt távolról sem egy félelmes hadsereg szuverén uraként, hanem elsősorban politikával érte el. Az ő néhány ezer fõs tiszti alakulatát, amelynek nem volt struktúrája, legénysége és fegyvere, egyébként is elég nehéz hadseregnek tekinteni.[...] Ami azután a lassan kialakuló államhatalom “ellenforradalmi” minõsítését illeti, az konkrétan semmi többet nem fejez ki, mint hogy a rendszer kialakítói valóban ellenforradalmi lelkületűek voltak, és hogy jelentős részük tényleg ellenforradalomra készült. A fogalom azonban meglehetősen kiürül, ha a gyakorlati valósággal állítjuk szembe. Először is azért, mert minden vágy és óhaj ellenére, ebben az országban nem zajlott le ellenforradalom. Lezajlott egy sporadikus és vad bosszúhadjárat, többnyire a megelőző korszak legkisebb szereplői ellen, felbuzgott — először a történelem során — egy bősz antiszemitizmus, a forradalomból leszármazó államhatalmat azonban nem e cselekmények végrehajtói döntötték meg, hanem a román hadsereg.	”

Bencsik Gábor szerint:

„	Nem tudjuk kizárni, hogy ... az energikus Prónay szellemi hatása alá került, és ha annak militáns antiszemitizmusa idegen is volt tőle (erre egész életpályája elegendő bizonyíték), az igazságtétel „ellenforradalmi” módját az eltűrhető kategóriába sorolta.[...] Abban biztosak lehetünk, hogy sokáig ki volt szolgáltatva a saját embereinek, még ha ez kívülről nem is látszott.(Bencsik megemlíti a fenti Prónay idézetet)[...] Talán e kompromisszumok körébe tartozik, hogy ... „kapitányai” körében politikai kérdésekben sokkal radikálisabb hangot ütött meg, mint amilyennek később a tettei alapján mutatkozott.[...] ... fővezérsége alatt érdemi megtorlást nem alkalmazott azon tisztjeivel szemben, akik „népítélet” címén a legkülönfélébb atrocitásokat, sőt gyilkosságokat elkövették. Az biztos, hogy Károlyi ... hasonló kompromisszumba nem ment volna bele. És az is biztos, hogy nem egy nemzeti hadsereget, de egy szakaszt sem tudott volna az irányítása alá vonni. Horthy ... megteremtette azt az erőt, amely kilenc hónapig tartó káosz után képes volt stabilizálni Magyarországot. Nyolcmillió ember nyugalmának és jövőjének körülbelül kétezer bűnös és ártatlan az életével adta meg az árát. Képtelenség még azt a kérdést is feltenni, hogy megérte-e. Rossz, hogy így esett, de nem mutatkozott hatalom, amely megakadályozza.	”

Bryan Cartledge a következőket írja:

„	Alacsonyabb rangú tisztek vezetése alatt fegyveres különitmények alatt fegyveres különítmények megtisztították a magyar vidéket a Tanácsköztársaság ismert vagy feltételezett támogatóitól. A zsidókról automatikusan feltételezték, hogy a kommunistákkal rokonszenveztek, és így a pogrom újra mejelent a magyar városokban és falvakban.[...]... becslések kettő-hatezer főt említenek, de az bizonyos, hogy vadságban a fehérterror messze felülmúlta a vöröset.	”

George Lukacs szerint:

„	Fehérterror történt volna Horthy nélkül is. Kérdéses azonban, hogy a húszas évek konszolidációja megtörtént volna Horthy nélkül. Talán ...	”

Az okokat elemezve a fentiek alapján megállapítható, hogy a fehérterror részben válasz volt a vörösre. A zsidó származású áldozatok esetén a 19. század második fele óta lappangó feszültségek törtek felszínre a kommunista vezetők iránti gyűlölet miatt. Ez az ellenszenv azonban már a brutális kommunista uralom alatt (annak hatására) parázslott a társadalom jelentős részében (érdemes elolvasni Jászi Oszkár Magyar kálvária, magyar feltámadás című könyvének vonatkozó részeit). Az elkövetők bosszúvágyára hatással lehetett az is, hogy többségük az utódállamok által megszállt területekről érkezett. Ugyancsak megemlíthető, hogy a Nemzeti Hadsereg egy rendkívül szervezetlen, fegyelmezetlen, hadseregnek alig nevezhető haderő volt, amelynek tiszti egységei sokszor önállósították magukat. Hogy nem tudott kialakulni egy fegyelmezettebb, jobban felépített sereg, annak jelentős részében a parancsoláshoz szokott tisztek magas száma volt az oka, aminek következtében tiszti századokat kellett lérehozni. A fentiek mellett az is látható, hogy az indulatok már az világháború után elszabadultak. Október 31-én a háború kitöréséért igazságtalanul okolt Tisza Istvánt, Károlyi legnagyobb politikai ellenfelét, fegyveres katonák máig tisztázatlan körülmények között agyonlőtték. Károlyi a magyar haderő leszerelése miatt nem tudta fenntartani sem a rendet, sem az országot megvédeni. A jobboldal gyakorlatilag kiszorult a hatalomból (a katonatisztek jobboldali beállítottságúak voltak). Emellett fosztogatásokra és megtorlásokra is sor került. Összesen mintegy 590 haláleset köthető közvetlenül ehhez az időszakhoz. Ezt a Tanácsköztársaság brutális uralma követte, az áldozatok száma szintén 590 körül volt. A kaotikus állapotok és a brutalitás állandósult. Aligha tagadható, hogy ilyen körülmények után törvényszerű és megakadályozhatatlan volt a fehérterror. Ezt George Lukacs is elismeri. Ennek 626 bizonyítható áldozata volt. Szembetűnőek a nyugati történetírást képviselő Bryan Cartledge túlzásai is. Ez mind az áldozatok számában, mind a pogromokra való hivatkozásban jelentkezik. Magyarországon nem voltak pogromok. A zsidóság a 19. század második felében épp a pogromok elől menekülve vándorolt be hazánkba. Pogromok a fehérterror során sem voltak. Mint látható Horthy az emlékirataiban elismeri, hogy bűntettek történtek, de utólag is a körülményeket, a háborús világ kifordult törvényeit tartja igazi felelősnek.

A fenti tanulmányokban feltűnő, hogy a Horthyt (részleges) felelősséggel vádlók a fehérterror okait nem, vagy csak részlegesen ismertetik. Emellett Horthy felelősségének mértékét, illetve lehetőségeit sem vizsgálják. Ez alól egyedül Bencsik kivétel. Tény, hogy Horthy nem szerette a kommunistákat (ezt egész pályafutása bizonyította), de ez gyakorlatilag az egész országról elmondható volt. Emellett elmondható, hogy nem voltak személyes tapasztalatai a vörösterrorról. A kenderesi parasztgyűlésekre akkor is eljárt, ha azokat kommunisták szervezték. Bencsik Gábor szerint ez a későbbiekben segítette abban, hogy ne vezesse személyes bosszúvágy és amint a körülmények lehetővé tették a megtorlásoknak véget vessen. Nem zárható ki, hogy a Prónayék által a kommunisták ellen alkalmazott módszereket eltűrhetőnek tartotta, ugyanakkor nem is bizonyítható. Az viszont valószínűsíthető, hogy ha teljesen egyetértett volna velük, akkor maga vezette volna a megtorlásokat (ez annál is inkább igaz, mivel Horthy időnként hagyta, hogy az indulatai befolyásolják). Kijelenthető, hogy tiszttársai harcias antiszemitizmusával nem értett egyett. Tény, hogy kiszolgáltatott helyzetben volt. Prónay elismeri, hogy Horthytól elpártoltak volna, ha erélyesebben fellép ellenük. Ennek ellenére az is tény, hogy egyes esetekben vizsgálatot rendelt el.

A fentiekből joggal feltételezhető, hogy lemondása, vagy félreállítása esetén egy radikálisabb tiszttársa került volna hatalomra és így a terror mértéke nagyobb lett volna. Az sem zárható ki, hogy ebben az esetben valóban zsidóellenes pogromokra került volna sor. 1919 őszén Horthy Siófokon konzultált a budapesti zsidó vezetőkkel és megígérte, hogy nem lesznek pogromok. Megemlítendő, hogy Horthyt személyét az antant elfogadta. Esetleges utódját viszont, különösen egy erősebb terror esetén, aligha kétséges hogy elutasították volna. Ez pedig a megszállás elhúzódásával és az ország teljes kifosztásával járt volna. A román szabadrablás által okozott kárt 1,5 milliárd aranykoronára becsülték. Ha a fentiek alapján összegezzük a helyzetet kijelenthetjük, hogy Bencsik állítása tűnik a leglogikusabbnak. Azzal hogy Horthy eltűrte Prónayék „akcióit” hatalomban maradhatott. Ezzel hosszú idő után ő volt az egyetlen személy, aki komoly lépéseket tett az ország stabilitásának helyreállítása érdekében. Ez akkor is igaz, ha ez (mint látni fogjuk) lassan ment végbe.

Joggal kifogkifogásolhatóak és megdöbbentőnek tarthatóak Ablonczy ide vonatkozó kijelentései. Horthy sorsát, mint a fentiek alapján látható, nem a szerencse vezérelte, hanem az, hogy (amint Pritz és Gergely is elismeri) az egyetlen számottevő magyar karhatalom és katonai erő parancsnoka volt. Emellett méltánytalan és lekicsinylő Horthy támogatását közös sportolásra fogni. Horthyt valószínűleg azért támogatták, mert bíztak benne, hogy a közismert lovagias tengernagy énje kerekedik felül és véget vet a fehéterrornak, a diktátorságot pedig elutasítja. Ez be is következett. Azt pedig, hogy csak egy érzelmekre ható idézetet hozott fel a terrorról és Horthy alakját elemzés nélkül egybemosta vele, joggal nevezhetjük rosszindulatúnak és hatásvadásznak. Horthy, bár néha radikálisabb hangot ütött meg, mégsem lövetett a tömegbe. Hogy ez a maga idejében sem volt elfogadott módszer, az nyilvánvalóan nem igaz. Gondoljunk csak arra, hogy ebben az időben Black and tans az IRA miatti duheben tenyleg artatlan civileket lott agyon!!! A Jallianwala Bagh-i britek altal vegrehajtott meszarlas, ahol fegyvertelen ferfiakat, noket es gyermekeket lottek halomra rendcsinalas cime!!! 1526 aldozat volt, ez is csak azert mert elfogyott a municio!!! Az USA-ban lezajlott 1967-es detroiti lazongasok soran is agyonlottek par tucat embert. Tagabb ertelemben a nemet/japan polgari lakossag ertelmetlen kiirtasa a 2. vilaghaboruban (terrorbombazasok, Hirosima es Nagaszaki). Eddig kész

Horthy helyesen ismerte fel, hogy a zűrzavaros helyzetben kizárólag egy összefogott fegyveres erő képviselhet reális hatalmat: George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten. A katonai diktatúra felállításának tilalmát Horthyval elfogadtató Clerk-misszió eredményeként 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Főhadiszállását ideiglenesen a Gellért Szállóban rendezte be, a különítményesek pedig több saját központot alakítottak ki saját maguknak.

1920. március 1-jén előzetes tárgyalások után a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta Horthy Miklóst (1920. évi II. törvénycikk).

Nem mellékes szempont, hogy a Nemzeti Hadsereg egy frissen alakult, meglehetősen szervezetlen testület volt, amelynek tagjai az amúgy is zűrzavaros időszakban akadály nélkül cselekedhettek, parancs nélkül, saját belátásuk szerint (amint ezt a későbbiekben a Rongyos Gárda Sopron környéki tevékenysége is igazolt). Horthy parancsa így szólt a budapesti bevonulás előtt: „ha Budapestre megyünk, mindenki jól tartson össze, tartson fegyelmet, hogy parancsom és reményem ellenére olyan ne történhessék, amit ránk fognak…”, ám ez a kilengéseket nem akadályozta meg.

Miután 1920. március 1-jén megválasztották kormányzónak, Horthy kezdettől a Teleki Pál és Bethlen István nevével fémjelzett mérsékeltebb politikusokat támogatta, akik felszámolták a továbbra is önkényeskedő különítményeket, majd 1921 nyarán államfőként gróf Bethlen Istvánt nevezte ki miniszterelnökké, s ezzel hozzájárult a húszas évek konszolidációjához.

A lemondatás után

Az amerikai fogság

Az amerikai csapatok 1945. május 1-jén érték el a hirschbergi kastélyt, ezzel a volt kormányzó amerikai hadifogságába került. Horthy a fogságban magyarokkal is találkozott és így híreket kapott a szovjet „felszabadításról” is. A kormányzó ebben a korábbi félelmei beigazolódását látta. Több hadifogolytáborban tartották fogva (Spa, Wiesbaden, Frankfurt) változó körülmények között. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, még Sztálin is visszautasította, hogy vádlottként állítsák a törvényszék elé. A magyarok es nemetek elleni szadista modszerekkel torteno etnikai tisztogatast vegzo Tito követelte a kiadatását Jugoszláviának az újvidéki vérengzés miatt, de ez sem történt meg. Teny hogy Horthy az újvidéki vérengzés tettesei ellen vizsgalatot indittatott. Sokatmondo teny, hogy az elitelt elkovetok Nemetorszagba szoktek es csatlakoztak a Waffen SS-hez. Gyakran elhangzik az a feltételezés, hogy Horthyt egyedül Sztálinnak köszönhetően nem büntették meg. Ebben azonban csupán annyi igazság van, hogy Sztálinnak sem volt oka őt háborús bűnökért felelősségre vonni.

A Moszkvában szolgálatot ellátó Frank Roberts a külügyminisztériumba (W. G. Hayterhoz) írt jelentése a következőként hangzott:

„	Brit Nagykövetség, Moszkva 1946. június 20. Kedves William! 1) Néhány hónappal ezelőtt szó volt közöttünk a Horthy tengernaggyal kapcsolatos szovjet álláspontról. Akkor azt az álláspontot foglaltuk el, hogy a hozzánk eljutott korlátozott számú információk szerint a szovjet hatóságok, úgy tűnik, nem tulajdonítanak különösebb fontosságot annak, hogy a kormányzó mint háborús bűnös ellen eljárás induljon. 2) Az egyik magyar követségi titkár ma meglátogatott, és megerősítette, hogy ez a szovjet álláspont. Azt mondta nekem, hogy a kérdést megvitatta Sztálin és a magyar miniszterelnök, az utóbbi mostani moszkvai látogatásai során. Sztálin úgy nyilatkozott, hogy noha Horthy gyengének mutatkozott államcsínye megszervezésében, amelynek eredménye az lett, hogy a németek fogságába esett, ő legalább megpróbálta kivinni Magyarországot a háborúból, és előzetes fegyverszünetet írt alá az oroszokkal. Ezért Sztálin nem hiszi, hogy Horthyt háborús bűnösnek kellene tartani vagy perbe kellene fogni. A magyar titkár, aki ezt az információt adta nekem, azonban hozzátette: úgy gondolja, az oroszok egyetértenek a magyar kormánnyal abban, hogy jobb lenne, ha Horthy nem térne vissza Magyarországra, mivel körülötte csoportosulhatnának a még létező reakciós elemek. 3) Magyar hírforrásom arról is beszámolt, hogy bizonyos eredményeket sikerült elérni a Szovjetunióban levő magyar hadifoglyok ügyében, akiknek számát ő 200 ezerre becsülte. Hosszú tárgyalások után egyfajta modus vivendi-t sikerült elérni az oroszokkal, amelynek értelmében ezek a foglyok fokozatosan, különböző kategóriákba osztva kerülnek majd haza. Úgy tudom, hogy először a Németországba munkaszolgálatra kiszállított zsidók jönnek majd haza, utánuk következnek a rokkantak, majd a szovjet hadsereg által Magyarországról tévedésből elszállítottak és így tovább. Hírforrásom úgy gondolta, hogy utoljára a tisztek mennek, és hozzátette: még mindig fennáll a szállítóeszközök hiányának problémája. E levél egy példányát elküldöm Budapestre Carsénak. Őszinte híve! Frank Roberts	”

Május 8-án a kormányzó tudomást szerzett fia életbenmaradásáról. Júniusban levelet írt Winston Churchill miniszterelnöknek és az angol uralkodónak, amelyben Magyarország számára igazságosabb békét szeretett volna elérni, azonban leveleit a külügyi hivatalnokok nem jutották el a címzettekhez. Kihallgatását 1945. augusztus 28-án kezdték meg. Magyar ügyekről nem esett szó, csak német tisztségviselők pereiben tanúskodott. Később, szabadulása után a megszállt Magyarország birodalmi helytartójának, Edmund Veesenmayernek a perében is megidézték.

Az emigráció

A Horthy házaspár emigrációban

Horthy Miklós sírja Kenderesen

A hadifogságból szabadulás után Horthy a Weilheimben élő családjához tért vissza. Pénzadományokból éltek szűkösen – nagyobb támogatást csak a Vatikán nyújtott. Emellett az Egyesült Államok két utolsó nagykövete rendszeresen küldött csomagokat a család részére. 1948 nyarán volt magyar tábornokok részéről felkérés érkezett, hogy álljon a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége élére – amely szervezet a szovjet csapatok kivonását próbálta elérni. Ezt visszautasította azzal az indokkal, hogy ígéretet tett a politikai tevékenységektől tartózkodásra – bár ilyen ígéretéről írásos feljegyzés nem készült. Horthy belátta, hogy életének aktív szakasza lezárult és innentől kezdve ragaszkodott a magánember szerepéhez.

4 évet élt Bajorországban, majd felesége romló egészsége miatt a salazari Portugáliába költözött, Estoril városába. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ebben több zsidó származású személy részt vett, többek között Chorin Ferenc is. Portugáliában írta meg az emlékiratait, amit 1952. augusztus 20-án fejezett be. Először Buenos Airesben adták ki 1953-ban, a magyarországi kiadásra 1990-ig kellett várni.

Az 1956-os forradalom híre előbb fellelkesítette, ám annak későbbi kudarca nagyon megviselte a mindvégig jó egészségnek örvendő Horthyt. A forradalom leverése után apátiába zuhant, bár az orvosok szerint szervi bajban nem szenvedett, nemsokára elhunyt. Estorilban halt meg 1957-ben. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen, a család és a kormány egybevágó szándéka szerint nem állami szertartás keretében.

Megítélése

Bővebben: Horthy Miklós megítélése

Kormányzósága alatt

Horthy Miklós megítélése - bár már saját korában sem volt egységes - kétségkívül kedvező volt a Horthy-korszak nagy részében. A tanácsköztársasággal szembenálló erők az „országmentőt” látták benne az „országvesztőkkel” szemben. Mivel Horthy az aktuálpolitikátol viszonylagos távolságot tartott, könyedén kialakult az egész nemzetet kormányzó tengerész képe. Megítélésének alakulásában szerepe volt a revíziós sikereknek is, amely során békés úton, a politika segítségével Magyarországhoz visszacsatolták az elvesztett, magyarlakta területek döntő többségét. Emellett a jelentős gazdasági fejlődés és modernizációs törekvések is ebbe az irányban befolyásolták a közvéleményt. Bár ezek lendületét nagy gazdasági világválság az 1930-as évek elején megtörte, azonban a Horthy-rendszernek ismét sikerült a helyzetet stabilizálnia. A jobbára a világválság hatására bekövetkező szegénység leküzdésére szociális intézkedések sorozatát hozták meg.

Több oldalról érték viszont támadások őt és a rendszerét:

• Legelőször magyar részről, az első világháborút követő forradalmak összeomlása után érték támadások. A külföldre menekült forradalmárok között sok művelt ember is volt, akik egy része publicistaként erős, sok esetben túlzó kritikát fejtett ki vele szemben. Az egykori szociáldemokrata elit is ellenérzéseket táplált vele szemben. A magyarországon maradt szociáldemokraták azonban kiegyeztek a rendszerrel a Bethlen–Peyer paktum során.
• A rendszer tekintélyelvűsége, lassú, majd megállíthatatlanná vált jobbratolódása miatt polgári liberálisok ellenérzésével is találkozott személye, például Jászi Oszkár és Márai Sándor , azonban mindketten támadták a kommunisták erőszakos módszereit is.
• Hatalomra jutását nem tudta elviselni az elit egy legitimista (királypárti) kisebbsége sem: a katolikus felsőpapság, az arisztokraták és a nagypolgárság egy része, illetve egyes katonatiszti csoportok és a hozzájuk kötődő középrétegek felségárulónak tartották. Horthy valóban ellenállt IV. Károly visszatérési kísérleteinek, azonban ezeknek nem volt realitásuk az antant és a kisantant ellenállása miatt sem. Ezen csoport komoly társadalmi támogatottság híján a háttérbe szorult.
• A legnegatívabb képet a Kommunista Párt festette róla. Főleg Horthy haditengerész múltja, a fehérterror eseményei és a Horthy-rendszer antikommunizmusa képezték a támadási alapot, de gyakran hangoztatták a szociáldemokraták érveit is. A párt illegalitásban működött, tagjai folyamatos letartóztatásban álltak. Bőhm Vilmos, a tanácsköztársaság hadügyi népbiztosa ugyancsak erőteljes ellenpropagandába fogott.
• Az 1930-as évek második felétől egyre szaporodtak a Horthy elleni szélsőjobboldali támadások. Akár csak a kommunista pártot, a szélsőjobboldaliakat is igyekezett ellehetetleníteni a rendszer: betiltották a Nemzeti Akarat Pártját majd a Hungarista Pártot is. Lemondatása után a nyilasok „hazaárulónak” és „zsidóbérencnek” titulálták Horthyt, amely nézetüket propagandaplakátokkal hirdették. A honvédség németbarát, nyilas kötődésű tisztjei köreiben pedig 1938-tól megjelent a “kormányzógyalázás” jelensége, amely a kormányzó családjára is kiterjedt.

Nemzetközi megítélése

Horthy megítésése – a világháborús hadbalépésig – kedvező volt a nyugati államokban. Hatalomra jutását angolbarát mentalitásának is köszönhette, emellett haditengerészeti mújtja is kedvezően befolyásolta megítélését.

Hitler megítélése eleinte pozitív volt Horthy irányában, azonban a Csehszlovákia, majd a Lengyelország elleni agresszióban való részvétel megtagadása után egyre nagyobb ellenszenvet érzett a vele többször is ellenkező kormányzó iránt. Horthy pedig "brigantiknak és bohócoknak" tartotta a nácikat. Hitler külön bírálta, hogy Horthy rendszere vonakodik meghozni a zsidótörvényeket.

Az egykori kisantant propagandistái szintén támadták Horthyt, mivel a trianoni békeszerződésben Magyarországtól megszerzett területek megtartására törekedtek, amit jórészt szintén magyarellenes propagandájuknak köszönhettek. Hitler tárgyalásain gyakran kijátszotta Magyarország és a környező államok ellentéteit: az országokat egymással fenyegetve igyekezett eredményeket elérni.

A második világháború végétől az 1990-as évekig

A második világháború utáni marxista történetírás szerzői és ideológusai is saját érdeküknek megfelelően torzították Horthy megítélését. Horthyt minősítették többek között fasisztoidnak, diktatórikusnak és népnyúzónak. A pozitív Horthy-kép megszüntetése érdekében érdemeit elvitatták, tevékenységét pedig a magyar történelem mélypontjaként mutatták be. Az 1970-es évektől a rendszerváltásig terjedő időszakban már valamivel pontosabb Horthy-képet alakítottak ki a történészek. A rendszerváltás után azonban a magyarországi történetírás szakított a korábbi szemlélettel és mostanra jóval objektívabb Horthy-képet tudott kialakítani. Tevékenységének főbb elemeit illetően többnyire megegyeznek a történészek nézetei, azonban számos kérdésekben még mindig nincs egyetértés közöttük. Ilyen például az antiszemitizmushoz való viszonya. A Medián Közvéleménykutató Intézet 1999-es felmérése szerint a magyar lakosság körében a megkérdezettek 9%-a tartotta Horthyt a 3 legpozitívabb magyar politikusok egyikének, 41%-a pedig a 3 legrosszabb egyikének. A 2006-ban végzett felmérésük szerint a megkérdezettek 18%-a inkább pozitívnak, 48%-a inkább negatívnak tartja tevékenységét. A baloldali és a liberális szavazók megítélése sokkal rosszabb Horthy irányában, mint a jobboldaliaké. A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése során a 7. legalkalmasabb államférfinak találtatott Horthy személye a magyar történelmi alakok közül.

Napjainkban: Vitatott megítélés vagy a megítélés vitatottsága? avagy az aktuálpolitika fogságában

Sipos Péter "Sipos Péter" keresése szerzőként Horthy Miklós otrantói csatája "Horthy Miklós otrantói csatája" keresése címként História. - 18. (1996) 8. , p. 30-31

Személyisége és nézetei

Uriember es politikus

Az antiszemitizmushoz valo viszonya

Horthy ellenes propaganda

Buta volt (ennek: nyelvek, tengereszeti akademia [nem volt szorgalmas megis atment], azonban indulatos volt ami "butasag"nak tunt, nyilas felpofozasa) Nem tudott magyarul

Jegyzetek és források

Könyvek

• Bencsik Gábor: Horthy Miklós, 4. javított kiadás, Magyar Mercurius, Budapest, ISBN 963 855285 9 (2001)
• Cartledge, Bryan: The Will to Survive - A History of Hungary, Hurst, London, ISBN: 184 904112 1 (2011)
• Cornelius, Deborah S.: Hungary in world war II - caught in the cauldron, Fordham University Press, New York, ISBN 082 323344 8 (2011)
• Horthy Miklós: Emlékirataim, 3. kiadás, Európa-História, Budapest, ISBN 963 075180 1 (1990)
• Horthy, Nicholas: Memoirs (Annotated by Andrew L. Simon), Simon Publications, ISBN 096 657343 9 (2000)

• Cartledge 2 konyv
• Romsics Geopolitics

Tanulmányok és cikkek

• Bencsik Gábor: Homo Monarchicus – Az első 25 év, Rubicon Történelmi Magazin, Budapest, (2007/10. szám)
• Romsics Ignác: Kultusz és ellenkultusz - A Horthy-kép változásai, Rubicon Történelmi Magazin, Budapest, (2007/10. szám)
• Olasz Lajos: A kormányzói család, Rubicon Történelmi Magazin, Budapest, (2007/10. szám)
• Sipos Péter: Horthy Miklós személyisége és gondolkodásmódja, Rubicon Történelmi Magazin, Budapest, (2007/10. szám)
• Szakály Sándor: A kormányzó és a kiugrás, Rubicon Történelmi Magazin, Budapest, (2007/10. szám)
• Turbucz Dávid: Az új Árpád honfoglalása - Horthy-naptár a magyar nemzet újjászületésének emlékére, Rubicon Történelmi Magazin, Budapest, (2007/10. szám)

Egyéb, kisebb fajsúlyú

• Magyar Életrajzi Lexikon: Horthy Miklós (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2015. június 22.)
• Sulinet: A Horthyak Kenderesen (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2015. június 22.)
• Református Kollégiumok (a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapja); A link azért lett megadva, mert a Debreceni Református Kollégium nevét szó szerint nem említi Bencsik. (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2015. június 23.)

---

• (Ablonczy 2004): Ablonczy Balázs, Az ország élén (1920–1921) = Rubicon, 2004, 2, 23–26.
• (Ablonczy 2004/2): Ablonczy Balázs, Vissza a politikába (1938–1941) = Rubicon, 2004, 2, 55–61.
• (Csonkaréti 1993): Csonkaréti Károly, Horthy, a tengerész, Budapest, Zrínyi, 1993.
• (Csonkaréti 2001): Csonkaréti Károly, Egy lovagias tengerész = Rubicon, 2001, 1–2, 14–18.
• (Gergely 2001): Gergely Jenő, A vezér és a fővezér (Horthy és Gömbös) = Rubicon, 2001, 1–2, 29–32.
• (L. Nagy 2001): L. Nagy Zsuzsa, A fővezér = Rubicon, 2001, 1–2, 19–22.
• (Ormos 2001): Ormos Mária, Kormányzó vagy király? (Horthy Miklós és IV. Károly 1921-ben) = Rubicon, 2001, 1–2, 23–31.
• (Pritz 2001): Pritz Pál, Horthy Miklós és Edmund Veesenmayer (A magyar–német viszony 1944 márciusa után) = Rubicon, 2001, 1–2, 59–63.
• (Romsics Gergely 2003): Romsics Gergely, Két bevonulás Budapestre (Horthy Miklós és IV. Károly) = Rubicon, 2003, 7–8, 4–14.
• (Romsics Ignác 2001): Romsics Ignác, Egy korszak a mérlegen (A Horthy-Magyarország két évtizede) = Rubicon, 2001, 1–2, 44–51.
• (Szakály 2001): Szakály Sándor, A Legfelsőbb Hadúr, Rubicon, 2001, 1–2, 37-39.
• (Sakmyster 2001/2): Thomas Sakmyster, Horthy és a holocaust, Rubicon, 2001, 1–2, 64-70.
• (Sakmyster 2004): Thomas Sakmyster, Admirális fehér lovon, Helikon, 2001.
• (Sipos 2001): Sipos Péter, Imrédy Béla, Budapest, Elektra, 2001.
• (Szabó 2001): Szabó István, Az államfői hatalom ideiglenes rendezése (1920–1944) = Rubicon, 2001, 1–2, 52–58.
• (Ungváry 2001): Ungváry Krisztián, A győri program = Hadi Krónika, 2001, 10, 197–200.
• (Vonyó 2003): Vonyó József, „Miniszterelnök akarsz-e lenni, vagy Vezér?!” (Kortársak Gömbös Gyuláról) = Rubicon, 2003, 7–8, 52–65.

Irodalom

Elsődleges források

• Horthy Miklós, Emlékirataim, szerk. Antal László, Budapest, Európa, 1993 (Extra Hungariam), ISBN 963075570X – 3., módosított kiadás.
• Horthy Miklós dokumentumok tükrében, szerk. H. Haraszti Éva, Budapest, Balassi, 1993, ISBN 963787335X.
• Horthy Miklós titkos iratai, szerk., magy. és jegyz. Szűcs László, Budapest, Magyar Országos Levéltár, Kossuth Kiadó, 1972.
• Vitéz nagybányai Horthy Miklós élete képekben, vál. és összeáll. Vuray György, Budapest, Faktor, 1993, ISBN 9638512512.
• John Flournoy Montgomery, The Unwilling Satellite, New York, The Devin-Adair Company 1947, ISBN -10: 1931313571
• A Dunánál: magyarok a 20. században (1918-2000), Encyclopaedia Humana Hungarica 09., Enciklopédia Humana Egyesület, Budapest, 2001.
• Magyarország a XX. században, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000

Az 1945–1989 közötti történetírás munkái

• Kerekes István, Horthy „keresztény és nemzeti” Magyarországa, Budapest, Terv Nyomda, 1961.
• Pintér István, Ki volt Horthy Miklós (életrajz), Budapest, Zrínyi, 1968.
• Szinai Miklós – Szűcs László: Horthy Miklós titkos iratai. Budapest, Kossuth kiadó, 1962.
• Vas Zoltán, Horthy, Budapest, Szépirodalmi, 1977, ISBN 963150798X – 3. kiad.,

korábban „Őfelsége szárnysegéde” címmel jelent meg.

Emigrációs magyar irodalom

• Gosztonyi Péter, Miklós von Horthy (Admiral und Reichsverweser), Göttingen, Zürich, Frankfurt, Musterschmidt, 1973.

1989 után született irodalom

• Bálint István János szerk. és utószó, Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Budapest, Vitézi Szék, 2001, ISBN 9630061902 – készült a „Horthy Miklós” (Budapest, Singer és Wolfner, 1939) c. kiad. alapján.
• Bencsik Gábor, Horthy Miklós (a kormányzó és kora), Budapest, M. Mercurius, 2003, ISBN 9638552859 – 3., jav. kiad.
• Bernáth Zoltán: Horthy Miklós, egy lovaguralkodó és népe, Pallas Antikvárium KFT, 2007, ISBN 9789637524455
• Bokor Imre, Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 2002 (A Herman Ottó Társaság nemzetpolitikai sorozata, 17), ISBN 9632500539.
• Gosztonyi Péter, A kormányzó, Horthy Miklós (és az emigráció), Budapest, Százszorszép, 1992, ISBN 9637673059 – 2., jav. és bőv. kiad.
• Gyurgyák János, "Zsidóság a Horthy-korszakban", in A zsidókérdés Magyarországon, 110-208 p., Budapest, Osiris, 2001, ISBN 9633890276
• Koltay Gábor: Horthy, a kormányzó. Szabad Tér Kft., 2007. ISBN 978-963-87061-5-7 .
• Nemeskürty István: Búcsúpillantás. A magyar királyság és kormányzója 1920-1944, Szabad Tér, Budapest, 1995.
• Thomas Sakmyster, Admirális fehér lovon (Horthy Miklós, 1918–1944), ford. Romsics Gergely, Budapest, Helikon, 2001 (Helikon universitas, történelemtudomány), ISBN 9632087003.
• Sándor György, Horthy, Kádár (hasonlóságok és különbségek), Budapest, Budapest-Print, 2004, ISBN 9636951578.
• Sebők János: A titkos alku – Zsidókat a függetlenségért, A Horthy-mítosz és a holokauszt, Szerzői kiadás, 2004. ISBN 9632167147
  (Ormos Mária történész véleménye)[2].)
• Horthy Miklós, kultusz és ellenkultusz, Rubicon Történelmi Magazin, 2007/10. szám.

Külföldi szakirodalom

• Dreisziger Nándor F. szerk., Hungary in the Age of Total War (1938–1948), New York, Columbia University Press, 1998 (East European Monographs, 509), ISBN 088033407X – sokszerzős tanulmánykötet.
• Thomas Sakmyster, Miklós Horthy and the Jews of Hungary = Labyrinth of Nationalism, Complexities of Diplomacy (essays in honor of Charles and Barbara Jelavich), ed. Richard Frucht, Columbus, O. Slavica, 1992, 121–142, ISBN 0893572330.
• Thomas Sakmyster, Hungary's Admiral on Horseback: Miklós Horthy 1918–1944, New York, Columbia University Press, 1994 (East European Monographs, 396), ISBN 088033293X.
• John Flournoy Montgomery, The Unwilling Satellite, New York, The Devin-Adair Company 1947, ISBN -10: 1931313571 [3][4][5]

Interneten elérhető irodalom

• John Flournoy Montgomery: Hungary, the Unwilling Satellite (Magyarország, a vonakodó csatlós) című műve, angol nyelven.
• Horthy Miklós emlékiratai angol nyelven (jegyzetekkel és egyéb információkkal bővített változat)
• Isépy Dezső: Gondolatok Horthy Miklósról (MEK).
• Isépy Dezső: Koszorús Ferenc.A magyar fegyverszünet tragédiája (tanulmány Horthyról és a fegyverszünetről) (MEK).
• Magyarország a XX. században.A Horthy-korszak című fejezete

Külső hivatkozások

Sablon:Wikidézetek

• This picture was copied from Wikimedia Commons. Horthy Miklós
• John Flournoy Montgomery álláspontja Horthy és az antiszemitizmus viszonyáról a „Hungary, the Unwilling Satellite” (Magyarország, a vonakodó csatlós) című művében, angol nyelven.
• Vitézi Tájékoztató (Horthy Miklós halálának 50. évfordulója alkalmából kiadott példánya)
• Tarics Péter:50 éve halt meg Horthy Miklós kormányzó
• Horthy Miklós: A monarchia embere, az admirális kormányzó (Ádám Christopher cikke)
• Dr. Bokor Imre Horthyról.
• Kornis Gyula: Az államférfi
• Joó Tibor: Horthy Miklós és kora
• Néhány számszerű adat Horthy 17 évéről.
• Tanulmány Horthy Miklósról és a róla elterjesztett leggyakoribb téveszmék cáfolata
• Horthy portréja a holokausztmagyarorszagon.hu honlapján
• Gróf Edelsheim Gyulai Ilona Horthyról szóló könyvéről a Magyar Emberjogi Alapítvány honlapján.
• Itt járt… Horthy Miklós nyugat.hu.
• A fehérterror Magyarországon A brit szakszervezeti kongresszus (T.U.C.) és a Munkáspárt közös delegációjának jelentése.
• Horthy Miklós Társaság Szabadon felhasználható képek, Horthy írásai és beszédei, megemlékezés.
• Ormos Mária: Jelző és történelem (Kérdések a Horthy-korszakról) – Történelmi Szemle, 1997. 2.
• Török Bálint: 1944. március 19. I.. Magyar Szemle, 2004./2
• Török Bálint: 1944. Március 19. II.. Magyar Szemle, 2004-05-01
• Török Bálint: Tudjuk, miben vétkeztünk, s miben nem? Magyar Szemle, 1999/8
• „A Horthy, a kormányzó” című film a port.hu honlapján.
• Ungváry Krisztián: A "Kormányzó" 139 éves - cikk a „Horthy, a kormányzó” című film kapcsán.
• A „Horthy, a kormányzó” című filmről a kecskenet.hu honlapján
• Gazdasági és fejlesztési adatok.
• A „Canadian Slavonic Papers” (kanadai szlávok) cikke Thomas Sakmyster: Hungary's Admiral on Horseback című műve kapcsán angol nyelven.
• Sebők János: A fehér ló túlsó oldala Élet és Irodalom, 2007. március 11.
  (Ormos Mária történész véleménye[6].)
• Horthy Miklós linkek a horthymiklos.lap.hu honlapján
• Horthy Miklós a múlt-kor történelmi portál Homo politicus szavazásán
• IV. Károly visszatérési kísérleteiről bővebben a Sulinet honlapján